A We Love Bark WEBÁRUHÁZ
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI/ GENERAL TERMS AND CONDITIONS can read below the Hungarian language.
⦁ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:77. § (1) bekezdése szerint általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. A Ptk. 6:78. § (1) bekezdése szerint az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta.
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ektv.) 2. § a) pontja szerint elektronikus kereskedelmi szolgáltatásnak minősül minden olyan információs társadalommal összefüggő szolgáltatás, amelynek célja valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog vagy szolgáltatás, üzletszerű értékesítése, beszerzése, cseréje vagy más módon történő igénybevétele.
Az Ektv. 5. § (1) bekezdése szerint a szolgáltató köteles az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeket oly módon hozzáférhetővé tenni, amely lehetővé teszi az igénybe vevő számára, hogy tárolja és előhívja azokat.
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 4. § 10. pontja szerint távollévők között kötött szerződésnek minősül minden olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.
A fenti jogszabályhelyek figyelembevételével jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatálya kiterjed minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra és ügyletre, amely a jelen ÁSZF-ben meghatározott felek, azaz a 2.1 pontban részletesen meghatározott szolgáltató, We Love Bark Kft. (2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57. Cégjegyzékszám: 13-09-221896 (továbbiakban: Tulajdonos.) és az általa üzemeltetett www.welovebark.com weboldalon (a továbbiakban: Weboldal) a 2.2. pont szerint meghatározott regisztráló, illetve az elektronikus áruházban (a továbbiakban: Webáruház) vásárló vevő, mint távollevők között jön létre.
A jelen ÁSZF tartalmazza azokat a kikötéseket és feltételeket, amelyeket figyelembe kell venni a Weboldal, illetve a Webáruház használata során.
A Webáruházban történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel történik, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon és technikai lépésekkel. A Webáruház termékei belföldi és (egyes alább részletezett európai országok tekintetében) külföldi házhozszállítással rendelhetők meg.
A Webáruház használata során a termék(ek) megrendelésével a Vevő elektronikus úton köt szerződést a Tulajdonossal és egyúttal nyilatkozik arról, hogy teljes mértékben megismerte, tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat. A megrendelés és a nyilatkozat a Tulajdonosnál elektronikusan kerül iktatásra.
A Felek közötti szerződés magyar nyelven jön létre, a megrendelés és visszagazolásának nyelve is a magyar nyelv.
A Tulajdonos magatartási kódex rendelkezéseinek nem vetette alá magát.
Kizárólag a Tulajdonos jogosult a Weboldalon feltüntetett márkanevek kizárólagos használatára. Belefoglalva a tulajdonos által gyártott összes termék nevét is. A Weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl a védjegy vagy a Weboldalon feltüntetett bármely márkanév a Tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használható fel vagy hasznosítható. A védjegy jogszerűtlen vagy a védjegyhez hasonló, azzal összetéveszthető megjelölés használata továbbá iparjogvédelmi, polgári, illetve büntető jogi következményeket vonhat maga után.
⦁ A SZERZŐDÉS
2.1. A szerződő partner adatai, akivel a Vevő a Webáruházon keresztül szerződést köt:
Cégnév: We Love Bark Kft
Székhely: 2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57.
Adószám: 32047521-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-221896
Cégbíróság: Dunakeszi Járásbíróság
Ügyfélszolgálati telefonszám: +36 20 222 68 36
E-mail cím: info@welovebark.com
E-mail cím a rendeléshez, reklamációhoz: info@welovebark.com
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-99274904
Erste Bank Hungary Zrt.
Tárhely szolgáltató cég neve: ELIN.hu Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Székhely cím: 9024 Győr, Déry T. u. 11.
Levelezési cím: 9024 Győr, Déry T. u. 11.
Cégjegyzékszám: 08-09-016359
Adószám: 14315754-2-08
2.2. Regisztráció, a szerződés létrejötte, az elektronikus szerződéskötés egyes lépései
2.2.1. Regisztráció
A Tulajdonos által a Weboldalon keresztül nyújtott elektronikus kereskedelmi szolgáltatások egy része igénybe vehető regisztráció nélkül is mindazok számára, akik az érvényben lévő, idevonatkozó jogszabályok értelmében cselekvőképességgel rendelkeznek és az adatkezelési feltételeket kifejezetten elfogadták. A Webáruházban történő vásárláshoz a vásárlással kapcsolatos (többek között személyes) adatok megadása és az ÁSZF elfogadása is szükséges. Egyes szolgáltatások (pl. hírlevél, törzsvásárlói kedvezmények) a Weboldalon történő regisztrációhoz kötöttek.
A regisztrációra ingyenesen, a Regisztráció menüpont alatt, az ott található adatlap kitöltésével kerülhet sor. A Regisztráció menüpont alatt egy valós e-mail, keresztnév, vezetéknév, felhasználónév valamint egy választott jelszó megadása szükséges. Az adatok megadását követően a regisztráció egy aktiváló e-mail útján létrejön. A Weboldalon regisztráló személy a regisztrációkor (a megfelelő jelöléssel) elismeri, hogy a Weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató rendelkezéseit és feltételeit megismerte és elfogadja, az Adatkezelési tájékoztatóban foglalt adatkezelésekhez hozzájárul.
A regisztráló személy a regisztráció során köteles a rendszer által kért adatokat a valóságnak megfelelően megadni. A Tulajonos, a regisztráció során tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető esetleges szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibákért semminemű felelősség nem terheli. A Tulajdonost nem terheli felelősség az abból adódó károkért sem, ha a regisztráló a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Tulajdonosnak felróható okból hozzáférhetővé válik.
A regisztráló személy a regisztrációval elismeri, hogy 18. életévét betöltött korlátlanul cselekvőképes személy, vagy 16. életévét betöltött kiskorú személy, aki rendelkezik a törvényes képviselője engedélyével.
A 16. életévét be nem töltött kiskorú természetes személy és egyéb cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személy hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselője beleegyezése/jóváhagyása is szükséges; ezért ezen személyek sikeres regisztrációjának és a szolgáltatásaink igénybevételének előfeltétele a törvényes képviselő beleegyezése/jóváhagyása. A törvényes képviselő beleegyezése/jóváhagyása az ezen személy tevékenységéért történő teljes felelősségvállalást is jelenti.
14 év alatti vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy a Weboldalon nem regisztrálhat, nyilatkozatokat nem tehet. 14 év alatti vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy nevében törvényes képviselője regisztrálhat és tehet jognyilatkozatokat – azzal, hogy az ilyen személy tevékenységéért a törvényes képviselő vállalja a felelősséget.
A Tulajdonos fenntartja magának a jogot, hogy a regisztráció kezdeményezését indoklás nélkül visszautasítsa, illetve a regisztrációt jogszabálysértés, illetve jelen ÁSZF megsértése esetén bármikor visszavonja.
A regisztráló személy a regisztrációban megadott adatait a felhasználónév/jelszóval történő belépés után a Felhasználói menüben bármikor módosíthatja.
A regisztráló személy jogosult a regisztrációját bármikor törölni az ügyfélszolgálatnak vagy a Tulajdonosnak küldött e-mail üzenettel. Az üzenet megérkezését követően a Tulajdonos haladéktalanul gondoskodik a regisztráció törléséről. A felhasználói adatok a törlést követően azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből; ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és dokumentumok megőrzését, nem eredményezi ezen adatok törlését. Az eltávolítás után a regisztrációs adatok visszaállítására nincs mód.
2.2.2. Termék megrendelése a Webáruházban
A Webáruházban bemutatott összes termék a Tulajdonos kizárólagos tulajdonát képezik.
Vevő a Webáruházban terméket megrendelő személy (a továbbiakban: Vevő). A Vevő által megrendelni kívánt termék lényeges tulajdonságairól: így különösen minőségi jellemzőiről, összetevőiről, a minőség megőrzési idő lejártáról (amely a Tulajdonos által forgalmazott kozmetikai termékek esetében általában 12-24 hónap), egységáráról, szállítási díjáról és szállítási feltételeiről az adott termék nevére vagy a termék képére történő kattintással tud tájékozódni.
A termékek mellett feltüntetett árak egységárak, magyar forintban értendőek, és tartalmazzák a hatályos jogszabály szerinti általános forgalmi adót; ugyanakkor a termékek Weboldalon feltüntetett ára nem tartalmazza a szállítás költségét. A szállítási költség a jelen ÁSZF-ben és a megrendelést megelőzően a Vevő választásának megfelelően külön is feltüntetésre kerül.
A Weboldalon közzétett egységárak változtatásának jogát a Tulajdonos fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép életbe és a módosítás a korábban megrendelt termék vételárát nem befolyásolja.
Kiszállítás Magyarország és egyes európai országok (Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország, Írország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia) területén történhet.
Az előrelátható szállítási időről a Tulajdonos a megrendeléskor tájékoztatja a Vevőt.
A megrendelés Magyarországon belül csomagpontban való átvétel esetén 1290,-Ft, házhoz szállítás opció választásakor pedig 1590,- Ft csomagküldési átalánydíjat kell a Vevőnek megfizetnie, azonban 25.000,-Ft feletti vásárlás esetén a szállítás ingyenes. Utánvét 400 Ft.
A megrendelés egyes lépései:
A megvásárolni kívánt terméket helyezze a Weboldalon található virtuális kosárba.
A kosárba helyezés után a „Kosár tartalma” oldal jelenik meg.
Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, válassza a „vásárolok még” gombot. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék(ek) darabszámát.
A mennyiség megadását követően a “Kosár Frissítése” gomb megnyomása után frissül a kosár tartalma.
Ezt követően a „Tovább a fizetéshez” gombra kattintva szükséges a szállítási mód választása, a szállítási és a számlázási cím megadása. A Vevőnek lehetősége van a szállítási címtől eltérő számlázási címet megadni.
Fizetési mód kiválasztását követően az adatok végső ellenőrzése és az ÁSZF elfogadása után a „Megrendelés elküldése” gombra kattintva a megrendelés véglegesítése és elküldése történik a Tulajdonos részére.
A megrendelés befejezése tehát a „Megrendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami a Vevő részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.
A Vevőnek a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés elküldéséig a Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására a megrendelési felületen (pl. termék törlése a kosárból).
A Tulajdonos a megrendelés megérkezését elektronikus úton haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül e-mail-ben visszaigazolja. A visszaigazolás a Vevő megrendelésének a részleteit is tartalmazza, azonban ez nem jelenti a Vevő megrendelésének elfogadását, hanem arról tájékoztatja a Vevőt, hogy megrendelése megérkezett a Tulajdonoshoz. A Tulajdonos a Vevő megrendelését (ajánlatát) külön elfogadást tartalmazó e-mail útján igazolja vissza.
A Vevő megrendelésének beérkezése a Vevő részéről ajánlati kötöttséget eredményez.
Előrendelés: Az előrendelés a vásárlás azon fajtája, amikor a termékek nincsenek készleten, de hamarosan beérkeznek. A Vevőnek joga van a Szolgáltató által biztosított előrendeléi lehetőséggel élni. Előrendelés esetén a weboldalon az előrendelni kívánt terméknél mindenkor feltüntetésre kerül a várható beérkezési idő. Az esetleges késésért a Szoltáltató felelősséget nem vállal, a Vevő ezt tudomásul veszi. Az előrendelésnél a válaszott szállítási mód ( pl normál vagy express szállítás ) időintervalluma az előrendelt termék beérkezésének napjától számítódik. Előrendelés lemondására a Szolgáltató lehetőséget biztosít, a termék beérkezte előtt. Beérkezés követő csomagolás és szállítást követően lemondásra nincs lehetőség. Ebben az eseteben a Vevő az elállási jogával élhet. A megrendelt termék vagy termékektől 14 napon belül elállhat, azonban ha a termékek már kiküldésre kerültek, a logisztikai díj és a visszaküldési díj kiszámlázásra kerül, melyet a Vevő köteles megfizetni a Szolgáltató részére.
2.2.2.1 Tanácsadás
A tanácsadás külön szolgáltatás képez a webáruházon belül, mely külön termékként megvásárolható. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. Az online tanácsadást Kisállatdietetikus végzi és készíti. Mindazonáltal egyik tanácsadás sem helyettesíti sem az általános sem pedig a szakorvosi vizsgálatot, konzíliumot vagy kórmegállapítást és/vagy gyógyszeres kezelést. A szolgáltatással kapcsolatos adott tanácsadásért a szolgáltató nem áll helyt, hiszen a tanácsadás online történik. Nem helyettesíti a személyes találkozót, általános vagy szakállatorvosi vizsgálatot, konzíliumot, konzultációt vagy gyógyszeres kezelést, mivel a tanácsok betartásának ellenőrzése nem lehetséges. Bármilyen nemű egészségügyi károsodásért, kivülálló okokból kifolyólag bekövetkezett károsodásért a szolgáltató felelősséget nem vállal. A szolgáltatás megrendelésével a vásárló autómatikusan elfogadja az ÁSZF-et, kijelenti, hogy teljes felelősségének tudatában jár el és a később felmerülő kárigényeiről teljes mértékben lemond. A tanácsadás során kapott információk személyre szabottak, így azoknak másokkal való megosztása, sokszorosítása, közösségi médiafelületeken vagy bármilyen más helyen történő megjelenítése szigorúan tilos. Ezek elmúlasztása miatt a Szolgáltató kárigényt jelenthet be a Vásárló felé, melyet bruttó 500.000Ft egyösszegű magyar forint megfizetésében állapítja meg. Szolgáltató fenntart magának minden jogot, melyet közösségi média oldalán, weboldalon közzétesz, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak tekintetében. Tilos a megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, közzététele, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
- Szolgáltatás megrendelését, minden esetben a Szolgáltató visszaigazolja a megadott e- mail címen. Az önkéntesen megadott e-mail címmel hozzájárul ahhoz, hogy elfogadta az adatvédelmi szabályzatot és az ÁSZF-et.
- Szolgáltatáshoz kapcsolódó kérdőív kitöltése, a szolgáltatás igénybevételének feltétele, hozzájárulás adatai kezeléséről és ÁSZF-ben foglaltak elfogadásáról.
- Szolgáltatás megrendelése bejelentkezést követően, majd kiegyenlítése a Barion rendszerén keresztül
- A szolgáltatás díjának megérkezését, e-mailben is megerősítjük, 24 órán belül
- Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 3-5 munkanapon belül. Minden esetben visszajelzi a Szolgáltató mikorra teljesül a megrendelés
- Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
- Szolgáltatást csakis előrefizetéssel rendelhető meg
- Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott szolgáltatás nem áll rendelkezésére, nem javasolja a vásárlónak, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni.
- A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól
19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról
2011. évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)
A fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet
2.2.3. A szerződés létrejötte
A Vevő és a Tulajdonos között a szerződés a vevői megrendelés (ajánlat) Tulajdonos általi elfogadásáról szóló e-mail Vevőhöz történő megérkezésével jön létre.
A Vevő mentesül az ajánlati kötöttség alól, amennyiben 48 órán belül nem kapja meg a Tulajdonostól az elküldött megrendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mail-t.
Amennyiben a Vevő nem kap visszaigazoló e-mailt, akkor először szíveskedjen postafiókjának levélszemét (SPAM) mappáját megnézni, amennyiben a visszaigazoló e-mail-t itt sem látja, akkor a rendelése érvénytelen volt, nem történt meg, így kérjük, szíveskedjen felvenni a Tulajdonossal a kapcsolatot e-mail útján vagy telefonon keresztül.
A Tulajdonos kifejezetten fenntartja magának a jogot, hogy egyes megrendeléseket indokolás nélkül elutasítson. Ezen jog fenntartásának oka többek között korábbi kellemetlen megrendelési tapasztalat, negatív fizetési hajlandóság lehet.
Ha és amennyiben a Vevő a visszaigazoló e-mail-ben rögzített bármely adat tekintetében hibát észlel, úgy azt a visszaigazoló e-mail megérkezését követő 5 órán belül jeleznie kell a Tulajdonos felé. Amennyiben 5 órán belül nem jelzi észrevételét a Vevő úgy a visszaigazoló e-mail tartalmát a Tulajdonos a Vevő által elfogadottnak tekinti.
A Webáruházban leadott megrendelés visszaigazolásával a távollevő felek között elektronikus úton jön létre szerződés, amelyre a jelen ÁSZF-ben és a Bevezető rendelkezésekben felsorolt jogszabályokban foglaltak irányadóak.
A Vevő elfogadja, hogy a www.welovebark.com oldalon leadott rendeléssel fizetési kötelezettsége keletkezik, melyet kizárólag írásban, email formájában mondhat le, élve a 14 napos törvényi elállási jogával.
A Tulajdonos jogosult rendőrségi feljelentést tenni és/vagy jogi útra terelni az ügyet, amennyiben úgy ítéli meg, hogy feltehetőleg olyan rendelés érkezett, mely mögött fiktív, nem valós személyek állnak és annak érdekében tették, hogy a Tulajdonos megkárosítsák.
Ennek következtében a Tulajdonosnak minden törvényes eszköz biztosított a fiktív megrendelők kilétének beazonosítására és a keletkezett kár megtérítésére.
2.2.4. Szállítás
A megrendelés elküldését követően a Vevő egy „Köszönjük a rendelésed” e-mailt kap, ezt követően a megrendelés státusza: „Feldolgozás alatt” lesz. A feldolgozás alatti állapotról szóló e-mailt követően akkor, amikor a megrendelés szerinti csomag összeállításra és a futárszolgálat részére átadásra került, a Vevő egy e-mailt kap, amelyben a Tulajdonos tájékoztatja a Vevőt a csomagszámról is, amelyen a Vevő a csomagot nyomon tudja követni. Amennyiben a Vevő által rendelt termék pillanatnyilag nem elérhető, azaz nincs raktáron (amely tény egyébként a Weboldalon a termék adatainál feltüntetésre kerül), a Vevő a „Köszönjük a rendelésed” e-mailt követően erről a „Rendelésed várakozás alatt” jelzéssel e-mailben tájékoztatást kap. A Vevő e-mailben, telefonon a hiányzó termékkel, szállítási idejével kapcsolatban további tájékoztatást is igényelhet. Amikor a hiányzó termék is rendelkezésre áll, a csomag összeállítását követően – a fent leírt eljárási rendnek megfelelően – a Vevő részére kiszállításra kerül.
Futárszolgálat (GLS, MPL, FOXPOST) viszi házhoz a Vevőnek a megrendelt terméke(ke)t. A kézbesítés munkanapokon 8:00-17:00 óra között történik. Amennyiben az első kézbesítés sikertelen, a futár egy értesítőt hagy a Vevő postaládájában az újabb kézbesítési kísérlet várható időpontjával. Az, hogy a kézbesítés napján a futár milyen időpontban érkezik, minden esetben a futár napi útvonalától függ, előre nem lehet megmondani. Amennyiben a Vevő az utánvétes fizetési módot választotta, fizetnie a futárnak kell, ezért kérjük, kövesse figyelemmel az e-mailjeit, hogy tisztában legyen csomagja érkezésével.
A házhozszállításkor, a termék átvétele megtörténik a Vevő által, akkor, amikor az adott terméket a futártól átveszi, illetve az átadás-átvételt igazoló okiratot a Vevő aláírja.
Amennyiben a Vevő bármilyen sérülést lát a csomagoláson vagy a terméken az átvételkor, úgy a futártól kell – a sérülést igazoló – jegyzőkönyv felvételét kérnie. Amennyiben az átvételkor láthatóan sérült a csomagolás vagy a termék, azt a Vevőnek a Tulajdonos részére is haladéktalanul írásban (e-mail) jeleznie kell.
Amennyiben az átvételkor jegyzőkönyv felvételét a Vevő nem kéri, úgy a szállítólevél Vevő általi aláírásával az átvett csomag külsőleg a megrendelésben foglaltaknak megfelelőnek tekintendő.
A termék a teljes vételár kiegyenlítéséig a Tulajdonos tulajdonát képezi, sem zálogul, sem fedezetül nem szolgálhat.
Amennyiben a szállítás során a termék kézbesítése a Vevő hibájából adódóan sikertelen, ennek tényéről a GLS értesítést küld a feladónak. Ebben az esetben a Tulajdonos felveszi a Vevővel a kapcsolatot és megkíséreli a csomag ismételt kiszállítását. Ebben az esetben az összes szállítási költség a Vevőt terheli.
2.2.5. Fizetés
A terméket a Vevő saját választása szerint kifizetheti: Barion-nal, banki előre utalással, bankkártyás fizetéssel vagy utánvéttel. Tulajdonos kifejezetten fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos esetekben előre utalást kérjen vagy meghatározott rendelés esetén bizonyos fizetési módokat kizárjon.
2.2.5.1. Banki előre utalással:
Banki előre utalás esetén kérjük, hogy az alábbi bankszámlaszámra utalja a megfelelő összeget.
Banki adataink:
We Love Bark Kft.
Pénzintézet: Erste Bank Hungary Zrt.
Számlaszám: 11600006-00000000-99274904
Kérjük, az utalás során feltétlenül adja meg a megrendelése azonosító számát.
Kérjük, a megrendelés összegének az átutalásakor adja meg a közlemény rovatban a fizetési azonosítóját!
A számlát a Tulajdonos a megrendelt termékkel együtt nyomtatott vagy elektronikus úton (e-számla) küldi el a Vevőnek.
2.2.5.3. Utánvétellel:
Az utánvételes fizetési mód esetén a Vevő megrendelése visszaigazolását követően a Tulajdonos utánvétes küldeményként feladja a csomagot a Vevő által megadott címre és a Vevő a csomag átvételekor fizeti ki a futárnak az ellenértéket, amely megrendelt termékek vételárát és a szállítási díj összegét is tartalmazza.
2.2.5.4. Online bankkártyás fizetéssel:
A Webáruház részére a kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. Magyar Nemzeti Bank engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el. Bankkártyás fizetéskor a Vevőt átirányítjuk a Barion fizetőoldalára, így a fizetés közvetlenül az általuk üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik, és nem a Webáruház oldalán. A Vevő kártya-, illetve a mögötte álló számla adatai, (pl. szám, lejárati dátum) semmilyen formában nem kerülnek a Webáruház birtokába, ezen adatokba a Webáruház betekintést nem nyerhet.
A Webáruházban a Vevő az alábbi kártyatípusokkal fizethet:
⦁ MasterCard
⦁ Maestro
⦁ Visa
⦁ Visa Electron
⦁ American Express
2.2.6. Elállás
A jelen pontban foglaltak kizárólag a szakmája, foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy Vevőkre vonatkoznak, akik árut vesznek, rendelnek, kapnak, használnak, igénybe vesznek, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettjei lehetnek.
A fentiek szerinti Vevő jogosult a termék adásvételére irányuló, az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől a termék átvételétől számított 14 naptári napon belül jogszabályi felhatalmazás (lásd: Korm.rendelet 20. §) alapján egyoldalúan, indokolás nélkül elállni. (A határidőbe a termék átvételének napja nem számít bele.) A termék felbontása (csomagolás vagy védőfólia felbontása) után a Vevőt azonban nem illeti meg az elállási jog a Tulajdonos kozmetikai, illetve élelmiszeripari termékei esetében, e termékek ugyanis olyan zárt csomagolású termékek, amelyek egészségvédelmi illetve higiéniai okokból az átadást követő felbontás után nem küldhetők vissza.
A Vevőt megilleti továbbá az a jog is, hogy a szerződés létrejöttének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban gyakorolja indokolás nélküli elállási jogát.
Ha a Vevő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát írásban köteles eljuttatni az alábbi elérhetőségek igénybevételével a Tulajdonos részére
postai úton: 2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57. vagy
elektronikus úton küldött levél útján: info@welovebark.com.
Az elállási nyilatkozatra mintát a Korm.rendelet 2. sz. melléklete tartalmaz.
Vita esetén a Vevőt terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a jelen pontban meghatározott rendelkezéseknek, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Ha a Vevő a megjelölt határidőben, minden kétséget kizáróan igazolható módon nem küldi meg elállási nyilatkozatát, ez úgy minősül, hogy nem teljesítette az elállási jog gyakorlásához szükséges feltételeket, ezért a szerződése nem kerül felbontásra, szerződése továbbra is hatályban marad.
Postai úton történő küldés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailben történő értesítés esetén az e-mail küldésének időpontját vesszük figyelembe a határidő számítása szempontjából. A Vevőnek az elállási nyilatkozatot tartalmazó levelet ajánlott küldeményként szükséges postára adni annak érdekében, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
Elállás esetén a Vevő köteles a megrendelt terméket megfelelő módon és csomagolásban a Tulajdonos 2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57 szám alatti címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni.
Ha a Vevő több mint egy terméket rendelt meg, bármelyik vagy az összes termékre vonatkozó szerződéstől elállhat.
A terméknek a Tulajdonos fenti címére történő visszaküldésének költsége a Vevőt terheli. Utánvéttel visszaküldött csomagot, illetve nyilvánvalóan nem megfelelő módon és/vagy csomagolásban visszaküldött terméket nem áll módunkban átvenni. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Vevőt más költség nem terheli.
Ha a Vevő eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb elállási nyilatkozatának kézhezvételétől (arról szóló értesüléstől) számított 14 napon belül a Tulajdonos visszatéríti a Vevő által teljesített ellenszolgáltatást, kivéve a termék(ek) el, illetve visszaküldésének költségét, valamint azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Vevő a Tulajdonos által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.
Az elállás nem évényesíthető a logisztikai díjakra, továbbá a visszaküldési díjra, melyet vagy a Vevő fizet meg, meg átvétel megtagadás esetén a logisztikai cég számít fel a Szolgáltató részére. Ezen költségek elállás esetén kiszámlázásra kerülnek, melyet a Vevő köteles megfizetni a szolgáltató felé. Költségek: mindenkori, a Vevő által válaszott szállítási és visszaküldési metódus díja. A Tulajdonos jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Vevő nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Tulajdonos a korábbi időpontot veszi figyelembe.
A Tulajdonos banki előre utalásos fizetés esetén minden esetben a fizetéskor megadott bankszámlára utalja vissza a visszáru összeget. Készpénz visszafizetésére nincs lehetőség.
A visszaküldendő termékhez a Vevőnek mellékelnie kell a szállítólevelet, és lehetőség szerint megjelölendő a visszaküldés oka is. A visszaküldés okának megjelölése, azaz az elállási jog indokolása nem kötelező, így amennyiben a Vevő nem tünteti fel a visszaküldés okát, az nem jelenti elállási jogának elvesztését, vagy ezen okból bármely kapcsolódó jogának csorbulását.
Amennyiben kérdése lenne az elállási jogra vonatkozóan, ügyfélszolgálatunkhoz fordulhat az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: info@welovebark.com
Telefon: +36 20 222 68 36
Postacím: 2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57.
2.2.7. Szavatosság
A Vevő a Ptk. 6:159 § – 6:170 § rendelkezései szerint a Tulajdonossal szemben hibás teljesítés esetén kellékszavatossági igényt, a termék hibája esetén pedig termékszavatossági igényt érvényesíthet. Ugyanazon hiba miatt kellék- és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan azonban nem érvényesíthető.
2.2.7.1. Kellékszavatossági igény
A Vevő köteles a teljesítés hibáját annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított 5 napon belül közölni.
A teljesítéstől számított 6 hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vevő igazolja, hogy a teljesítést a Tulajdonos nyújtotta. A teljesítéstől számított 6 hónap eltelte után azonban már Vevő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
A szerződés teljesítésétől számított 2 éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági igény nem érvényesíthető.
A Vevő – választása szerint- az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vevő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Tulajdonos számára más igény teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Tulajdonos költségére a Vevő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
2.2.7.2.Termékszavatossági igény
A termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vevőnek kell bizonyítania és a Tulajdonos elé tárnia.
A Tulajdonos, mint gyártó és/vagy forgalmazó kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
Termékszavatossági igényként a Vevő a hibás termék kicserélését kérheti, vagy kérheti a termék vételárának és általa megfizetett szállítási költségnek (ide nem értve a termék visszaküldésének költségét) megtérítését.
A Vevő a hibás terméket nem köteles átvenni, illetőleg a hibát a felfedezését követően a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles a Tulajdonos részére jelezni. A hiba felfedezésétől számított 2 hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Vevő felel.
Hiba felfedezése esetén kérjük tehát, hogy a hibás terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével megfelelő csomagolásban juttassa vissza a Tulajdonos 2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57 szám alatti címére. A termék Tulajdonos címére történő visszaküldésének költsége a Vevőt terheli. Utánvéttel visszaküldött csomagot, illetve nyilvánvalóan nem megfelelő módon és/vagy csomagolásban visszaküldött csomagot nem áll módunkban átvenni.
A termék visszaérkezését követően dokumentálásra kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. A jogszerűen érvényesített, megalapozott szavatossági igény esetén a Tulajdonos a Vevő választása szerint a terméket kicseréli, vagy a Vevő által megadott bankszámlaszámra visszatéríti a termék vételárát és az eredeti szállítási költséget.
2.2.8. Panaszkezelés
Amennyiben a Vevőnek vásárlása során panasza merül fel, úgy kérjük, hogy reklamációjával kapcsolatban keressen minket az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: info@welovebark.com
Telefon: +36 20 222 68 36
Postacím: 2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57.
A telefon útján eszközölt szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetőség van, azonnal orvosoljuk. Ha a panasz jellegéből adódóan, a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, vagy ha a Vevő a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a panaszról jegyzőkönyvet veszünk fel. A felvett jegyzőkönyvet 5 évig, a panaszra tett érdemi válaszunkkal együtt megőrizzük. A felvett jegyzőkönyv alapján az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint járunk el.
Az írásban érkezett panaszt 30 napon belül kivizsgáljuk és válaszoljuk meg. A panasz elutasítása esetén a Tulajdonos az elutasítás indokairól írásban tájékoztatja a Vevőt.
A Tulajdonos mind a telefon útján, mind az írásban eszközölt panaszt azonosító számmal látja el a panasz könnyebb visszakereshetősége érdekében.
A panaszkezelés során a Tulajdonos a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el.
2.3. A megrendelés adatainak tárolása
A Tulajdonos a megrendelésének adatait elektronikusan tárolja. A Vevői adatok adatkezelésének időtartama az Adatkezelési tájékoztatóban található meg.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
3.1. Az ÁSZF egyoldalú módosítása
A Tulajdonos jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket bármikor, egyoldalúan módosítani. A Tulajdonos a módosításokról a Vevőket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Webáruház használatának feltétele, hogy a Vevő a Weboldalon keresztül és az ott biztosított módon a módosítást kifejezetten elfogadja. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően leadott megrendelésekre alkalmazandók.
A Tulajdonos kifejezetten fenntartja a jogot, hogy bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre a Webáruházon, előzetes figyelmeztetés nélkül, és hogy a Webáruházat más domainnév alá helyezze át.
3.2. Kapcsolat
Esetleges kérdéseivel vagy reklamációjával, kérjük, jelentkezzen az alábbi e-mailes elérhetőségeken: info@propetscience.com
A Webáruház telefonos ügyfélszolgálatának elérhetőségei:
Telefon: +36 20 222 68 36
A Webáruház telefonos ügyfélszolgálatának nyitvatartási ideje:
munkanapokon 10:00-18:00 óráig.
Az ügyfélszolgálat postacíme:
We Love Bark Kft.
2120 Dunakeszi
Barátság útja 25. 9/57.
Termék visszaküldése esetén a cím:
We Love Bark Kft
2120 Dunakeszi, Barátság útja 25. 9/57.
3.3. Vitás ügyek és jogérvényesítési lehetőségek
Amennyiben a Vevő és a Tulajdonos között esetlegesen fennálló vita egyeztetések, tárgyalások útján nem rendeződik, a Vevő bírósági eljárást kezdeményezhet, illetve az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak rendelkezésre a Vevő részére:
– Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál:
A Vevő jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre nem terjed ki a szerződés létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzésére.
– Békéltető Testület eljárásának kezdeményezése:
A bírósági eljárást megelőző fogyasztói vitarendezés eszköze a gazdasági kamarák mellett működő békéltető testületek előtti eljárás, amelynek célja, hogy a fogyasztók és a gazdálkodó szervezetek, azaz a vállalkozók között felmerült vitás ügyeket a felek között egyezséggel zárja le. A békéltető testületek hatáskörébe tartozik a fogyasztó (azaz Vevő) és a vállalkozás (azaz a Tulajdonos) közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése, e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A vállalkozást, amely ellen a fogyasztó kérelmét benyújtotta, az eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. A bírói út igénybevételére a békéltető testületi eljárás lefolytatását követően is van lehetőség.
A Tulajdonos székhelye szerint illetékes békéltető testület:
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület
A Pest Megyei Békéltető Testület székhelye:
1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25. IV/2.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Telefon: 06-1-792-7881
Honlapunk: http://www.panaszrendezes.hu/homepage/index.php
vagy www.pestmegyeibekelteto.hu
Panasz elektronikus beadása: PMKIK hivatali kapun keresztül
További információk a https://www.bekeltetes.hu linken találhatók.
– Online vitarendezési platform (ODR)
Az Európai Unióban tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztók és az Európai Unióban letelepedett szolgáltatók közötti, online adásvételi, szolgáltatási szerződésekből eredő kötelezettségekkel kapcsolatban felmerülő jogviták, így az online megkötött szerződésekkel összefüggő fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése céljából rendelkezésre áll az Európai Bizottság által működtetett európai online vitarendezési platform. Az online vitarendezési platform a http://ec.europa.eu/odr linken elérhető. E vitarendezési platform igénybevétele esetén e-mailcímünk: info@welovebark.com.
– Bírósági eljárás kezdeményezése:
A Vevő jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
3.4. A Weboldalon található internetes hivatkozások
A Weboldal harmadik felek által működtetett weboldalakra mutató internetes hivatkozásokat tartalmazhat. A Tulajdonosnak az ilyen hivatkozásokra, illetve az érintett weboldalak tartalmára nincs ráhatása és azokért semmilyen felelősséget nem vállal. A Vevő a saját felelősségére jogosult ezen weboldalakat látogatni. A harmadik felek által működtetett weboldalak használata során, az adott weboldalra vonatkozó általános szerződési feltételek és adatvédelmi szabályzat rendelkezései irányadóak.
3.5 Az ÁSZF hatályba lépése
Jelen ÁSZF hatályba lépésének időpontja: 2022.01.04.
TERMS AND CONTITIONS
AGREEMENT TO OUR LEGAL TERMS
We are We Love Bark LTD (“Company,” “we,” “us,” “our”), a company registered in Hungary at Barátság útja 25, Dunakeszi, Pest 2120. Our VAT number is HU32047521.
We operate the website http://www.welovebark.com (the “Site”), as well as any other related products and services that refer or link to these legal terms (the “Legal Terms”) (collectively, the “Services”).
You can contact us by phone at +36202226836, email at info@welovebark.com, or by mail to Barátság útja 25, Dunakeszi, Pest 2120, Hungary.
These Legal Terms constitute a legally binding agreement made between you, whether personally or on behalf of an entity (“you”), and We Love Bark LTD , concerning your access to and use of the Services. You agree that by accessing the Services, you have read, understood, and agreed to be bound by all of these Legal Terms. IF YOU DO NOT AGREE WITH ALL OF THESE LEGAL TERMS, THEN YOU ARE EXPRESSLY PROHIBITED FROM USING THE SERVICES AND YOU MUST DISCONTINUE USE IMMEDIATELY.
Supplemental terms and conditions or documents that may be posted on the Services from time to time are hereby expressly incorporated herein by reference. We reserve the right, in our sole discretion, to make changes or modifications to these Legal Terms from time to time. We will alert you about any changes by updating the “Last updated” date of these Legal Terms, and you waive any right to receive specific notice of each such change. It is your responsibility to periodically review these Legal Terms to stay informed of updates. You will be subject to, and will be deemed to have been made aware of and to have accepted, the changes in any revised Legal Terms by your continued use of the Services after the date such revised Legal Terms are posted.
The Services are intended for users who are at least 18 years old. Persons under the age of 18 are not permitted to use or register for the Services.
We recommend that you print a copy of these Legal Terms for your records.
- OUR SERVICES
The information provided when using the Services is not intended for distribution to or use by any person or entity in any jurisdiction or country where such distribution or use would be contrary to law or regulation or which would subject us to any registration requirement within such jurisdiction or country. Accordingly, those persons who choose to access the Services from other locations do so on their own initiative and are solely responsible for compliance with local laws, if and to the extent local laws are applicable.
- INTELLECTUAL PROPERTY RIGHTS
Our intellectual property
We are the owner or the licensee of all intellectual property rights in our Services, including all source code, databases, functionality, software, website designs, audio, video, text, photographs, and graphics in the Services (collectively, the “Content”), as well as the trademarks, service marks, and logos contained therein (the “Marks”).
Our Content and Marks are protected by copyright and trademark laws (and various other intellectual property rights and unfair competition laws) and treaties in the United States and around the world.
The Content and Marks are provided in or through the Services “AS IS” for your personal, non-commercial use or internal business purpose only.
Your use of our Services
Subject to your compliance with these Legal Terms, including the “PROHIBITED ACTIVITIES” section below, we grant you a non-exclusive, non-transferable, revocable license to:
access the Services; and
download or print a copy of any portion of the Content to which you have properly gained access.
solely for your personal, non-commercial use or internal business purpose.
Except as set out in this section or elsewhere in our Legal Terms, no part of the Services and no Content or Marks may be copied, reproduced, aggregated, republished, uploaded, posted, publicly displayed, encoded, translated, transmitted, distributed, sold, licensed, or otherwise exploited for any commercial purpose whatsoever, without our express prior written permission.
If you wish to make any use of the Services, Content, or Marks other than as set out in this section or elsewhere in our Legal Terms, please address your request to: info@welovebark.com. If we ever grant you the permission to post, reproduce, or publicly display any part of our Services or Content, you must identify us as the owners or licensors of the Services, Content, or Marks and ensure that any copyright or proprietary notice appears or is visible on posting, reproducing, or displaying our Content.
We reserve all rights not expressly granted to you in and to the Services, Content, and Marks.
Any breach of these Intellectual Property Rights will constitute a material breach of our Legal Terms and your right to use our Services will terminate immediately.
Your submissions and contributions
Please review this section and the “PROHIBITED ACTIVITIES” section carefully prior to using our Services to understand the (a) rights you give us and (b) obligations you have when you post or upload any content through the Services.
Submissions: By directly sending us any question, comment, suggestion, idea, feedback, or other information about the Services (“Submissions”), you agree to assign to us all intellectual property rights in such Submission. You agree that we shall own this Submission and be entitled to its unrestricted use and dissemination for any lawful purpose, commercial or otherwise, without acknowledgment or compensation to you.
Contributions: The Services may invite you to chat, contribute to, or participate in blogs, message boards, online forums, and other functionality during which you may create, submit, post, display, transmit, publish, distribute, or broadcast content and materials to us or through the Services, including but not limited to text, writings, video, audio, photographs, music, graphics, comments, reviews, rating suggestions, personal information, or other material (“Contributions”). Any Submission that is publicly posted shall also be treated as a Contribution.
You understand that Contributions may be viewable by other users of the Services.
When you post Contributions, you grant us a license (including use of your name, trademarks, and logos): By posting any Contributions, you grant us an unrestricted, unlimited, irrevocable, perpetual, non-exclusive, transferable, royalty-free, fully-paid, worldwide right, and license to: use, copy, reproduce, distribute, sell, resell, publish, broadcast, retitle, store, publicly perform, publicly display, reformat, translate, excerpt (in whole or in part), and exploit your Contributions (including, without limitation, your image, name, and voice) for any purpose, commercial, advertising, or otherwise, to prepare derivative works of, or incorporate into other works, your Contributions, and to sublicense the licenses granted in this section. Our use and distribution may occur in any media formats and through any media channels.
This license includes our use of your name, company name, and franchise name, as applicable, and any of the trademarks, service marks, trade names, logos, and personal and commercial images you provide.
You are responsible for what you post or upload: By sending us Submissions and/or posting Contributions through any part of the Services or making Contributions accessible through the Services by linking your account through the Services to any of your social networking accounts, you:
confirm that you have read and agree with our “PROHIBITED ACTIVITIES” and will not post, send, publish, upload, or transmit through the Services any Submission nor post any Contribution that is illegal, harassing, hateful, harmful, defamatory, obscene, bullying, abusive, discriminatory, threatening to any person or group, sexually explicit, false, inaccurate, deceitful, or misleading;
to the extent permissible by applicable law, waive any and all moral rights to any such Submission and/or Contribution;
warrant that any such Submission and/or Contributions are original to you or that you have the necessary rights and licenses to submit such Submissions and/or Contributions and that you have full authority to grant us the above-mentioned rights in relation to your Submissions and/or Contributions; and
warrant and represent that your Submissions and/or Contributions do not constitute confidential information.
You are solely responsible for your Submissions and/or Contributions and you expressly agree to reimburse us for any and all losses that we may suffer because of your breach of (a) this section, (b) any third party’s intellectual property rights, or (c) applicable law.
We may remove or edit your Content: Although we have no obligation to monitor any Contributions, we shall have the right to remove or edit any Contributions at any time without notice if in our reasonable opinion we consider such Contributions harmful or in breach of these Legal Terms. If we remove or edit any such Contributions, we may also suspend or disable your account and report you to the authorities.
Copyright infringement
We respect the intellectual property rights of others. If you believe that any material available on or through the Services infringes upon any copyright you own or control, please immediately refer to the “COPYRIGHT INFRINGEMENTS” section below.
- USER REPRESENTATIONS
By using the Services, you represent and warrant that: (1) all registration information you submit will be true, accurate, current, and complete; (2) you will maintain the accuracy of such information and promptly update such registration information as necessary; (3) you have the legal capacity and you agree to comply with these Legal Terms; (4) you are not a minor in the jurisdiction in which you reside; (5) you will not access the Services through automated or non-human means, whether through a bot, script or otherwise; (6) you will not use the Services for any illegal or unauthorized purpose; and (7) your use of the Services will not violate any applicable law or regulation.
If you provide any information that is untrue, inaccurate, not current, or incomplete, we have the right to suspend or terminate your account and refuse any and all current or future use of the Services (or any portion thereof).
- USER REGISTRATION
You may be required to register to use the Services. You agree to keep your password confidential and will be responsible for all use of your account and password. We reserve the right to remove, reclaim, or change a username you select if we determine, in our sole discretion, that such username is inappropriate, obscene, or otherwise objectionable.
- PRODUCTS
We make every effort to display as accurately as possible the colors, features, specifications, and details of the products available on the Services. However, we do not guarantee that the colors, features, specifications, and details of the products will be accurate, complete, reliable, current, or free of other errors, and your electronic display may not accurately reflect the actual colors and details of the products. All products are subject to availability, and we cannot guarantee that items will be in stock. We reserve the right to discontinue any products at any time for any reason. Prices for all products are subject to change.
- PURCHASES AND PAYMENT
We accept the following forms of payment:
– Visa
– Mastercard
– Barion
– Bank transfer
– Pay On Delivery
You agree to provide current, complete, and accurate purchase and account information for all purchases made via the Services. You further agree to promptly update account and payment information, including email address, payment method, and payment card expiration date, so that we can complete your transactions and contact you as needed. Sales tax will be added to the price of purchases as deemed required by us. We may change prices at any time. All payments shall be in HUF and EUR.
You agree to pay all charges at the prices then in effect for your purchases and any applicable shipping fees, and you authorize us to charge your chosen payment provider for any such amounts upon placing your order. If your order is subject to recurring charges, then you consent to our charging your payment method on a recurring basis without requiring your prior approval for each recurring charge, until such time as you cancel the applicable order. We reserve the right to correct any errors or mistakes in pricing, even if we have already requested or received payment.
We reserve the right to refuse any order placed through the Services. We may, in our sole discretion, limit or cancel quantities purchased per person, per household, or per order. These restrictions may include orders placed by or under the same customer account, the same payment method, and/or orders that use the same billing or shipping address. We reserve the right to limit or prohibit orders that, in our sole judgment, appear to be placed by dealers, resellers, or distributors.
6.1 WHOLESALE OR RESELLER PARTNERSHIP ( READ CAREFULLY )
We Love to do business with partners from other countries. Mutural trust is very important for everyone. Products can be ordered only by email. The orders placed by email is subject to a financial payment obligation. By ordering the products, the contract between the partners( seller and buyer, where seller is the We Love Bark Kft ) is established. By ordering the products, the foreign( wholesale distributor or reseller) partner accepts the general terms and conditions of the seller. We will send the reseller discounts to our partner by email. The shipping cost depends on the country and the quantity and weight of the order. It is always determined individually, which is communicated in writing before the order is sent and sent only after the partner’s approval. We send our goods with national logistic service ( GLS, DPD, MPL etc ) Partners got tracking number too.
In case of non-payment: After the invoice payment deadline, 20% interest is charged on the unpaid debt every month, till the invoice is paid. The concept of compound interest. In case of non-payment, We Love Bark Kft. has all legal options to collect the debt.
In case of persistent non-payment, we will take the case to court both in our own country and in the country where the debt is owed. In this case, the legislation of the European Union shall govern. In the case of debt in a third country, the laws of that country.
Until the case is closed, We Love Bark reserves the right to refuse further orders and delivery of goods to the given party, or to cancel orders that have not yet been sent.
- RETURN/REFUNDS POLICY
Please review our Return Policy posted on the Services prior to making any purchases.
- PROHIBITED ACTIVITIES
You may not access or use the Services for any purpose other than that for which we make the Services available. The Services may not be used in connection with any commercial endeavors except those that are specifically endorsed or approved by us.
As a user of the Services, you agree not to:
Systematically retrieve data or other content from the Services to create or compile, directly or indirectly, a collection, compilation, database, or directory without written permission from us.
Trick, defraud, or mislead us and other users, especially in any attempt to learn sensitive account information such as user passwords.
Circumvent, disable, or otherwise interfere with security-related features of the Services, including features that prevent or restrict the use or copying of any Content or enforce limitations on the use of the Services and/or the Content contained therein.
Disparage, tarnish, or otherwise harm, in our opinion, us and/or the Services.
Use any information obtained from the Services in order to harass, abuse, or harm another person.
Make improper use of our support services or submit false reports of abuse or misconduct.
Use the Services in a manner inconsistent with any applicable laws or regulations.
Engage in unauthorized framing of or linking to the Services.
Upload or transmit (or attempt to upload or to transmit) viruses, Trojan horses, or other material, including excessive use of capital letters and spamming (continuous posting of repetitive text), that interferes with any party’s uninterrupted use and enjoyment of the Services or modifies, impairs, disrupts, alters, or interferes with the use, features, functions, operation, or maintenance of the Services.
Engage in any automated use of the system, such as using scripts to send comments or messages, or using any data mining, robots, or similar data gathering and extraction tools.
Delete the copyright or other proprietary rights notice from any Content.
Attempt to impersonate another user or person or use the username of another user.
Upload or transmit (or attempt to upload or to transmit) any material that acts as a passive or active information collection or transmission mechanism, including without limitation, clear graphics interchange formats (“gifs”), 1×1 pixels, web bugs, cookies, or other similar devices (sometimes referred to as “spyware” or “passive collection mechanisms” or “pcms”).
Interfere with, disrupt, or create an undue burden on the Services or the networks or services connected to the Services.
Harass, annoy, intimidate, or threaten any of our employees or agents engaged in providing any portion of the Services to you.
Attempt to bypass any measures of the Services designed to prevent or restrict access to the Services, or any portion of the Services.
Copy or adapt the Services’ software, including but not limited to Flash, PHP, HTML, JavaScript, or other code.
Except as permitted by applicable law, decipher, decompile, disassemble, or reverse engineer any of the software comprising or in any way making up a part of the Services.
Except as may be the result of standard search engine or Internet browser usage, use, launch, develop, or distribute any automated system, including without limitation, any spider, robot, cheat utility, scraper, or offline reader that accesses the Services, or use or launch any unauthorized script or other software.
Use a buying agent or purchasing agent to make purchases on the Services.
Make any unauthorized use of the Services, including collecting usernames and/or email addresses of users by electronic or other means for the purpose of sending unsolicited email, or creating user accounts by automated means or under false pretenses.
Use the Services as part of any effort to compete with us or otherwise use the Services and/or the Content for any revenue-generating endeavor or commercial enterprise.
Sell or otherwise transfer your profile.
Content on the site can only be shared with the owner’s permission
- USER GENERATED CONTRIBUTIONS
The Services may invite you to chat, contribute to, or participate in blogs, message boards, online forums, and other functionality, and may provide you with the opportunity to create, submit, post, display, transmit, perform, publish, distribute, or broadcast content and materials to us or on the Services, including but not limited to text, writings, video, audio, photographs, graphics, comments, suggestions, or personal information or other material (collectively, “Contributions”). Contributions may be viewable by other users of the Services and through third-party websites. As such, any Contributions you transmit may be treated as non-confidential and non-proprietary. When you create or make available any Contributions, you thereby represent and warrant that:
The creation, distribution, transmission, public display, or performance, and the accessing, downloading, or copying of your Contributions do not and will not infringe the proprietary rights, including but not limited to the copyright, patent, trademark, trade secret, or moral rights of any third party.
You are the creator and owner of or have the necessary licenses, rights, consents, releases, and permissions to use and to authorize us, the Services, and other users of the Services to use your Contributions in any manner contemplated by the Services and these Legal Terms.
You have the written consent, release, and/or permission of each and every identifiable individual person in your Contributions to use the name or likeness of each and every such identifiable individual person to enable inclusion and use of your Contributions in any manner contemplated by the Services and these Legal Terms.
Your Contributions are not false, inaccurate, or misleading.
Your Contributions are not unsolicited or unauthorized advertising, promotional materials, pyramid schemes, chain letters, spam, mass mailings, or other forms of solicitation.
Your Contributions are not obscene, lewd, lascivious, filthy, violent, harassing, libelous, slanderous, or otherwise objectionable (as determined by us).
Your Contributions do not ridicule, mock, disparage, intimidate, or abuse anyone.
Your Contributions are not used to harass or threaten (in the legal sense of those terms) any other person and to promote violence against a specific person or class of people.
Your Contributions do not violate any applicable law, regulation, or rule.
Your Contributions do not violate the privacy or publicity rights of any third party.
Your Contributions do not violate any applicable law concerning child pornography, or otherwise intended to protect the health or well-being of minors.
Your Contributions do not include any offensive comments that are connected to race, national origin, gender, sexual preference, or physical handicap.
Your Contributions do not otherwise violate, or link to material that violates, any provision of these Legal Terms, or any applicable law or regulation.
Any use of the Services in violation of the foregoing violates these Legal Terms and may result in, among other things, termination or suspension of your rights to use the Services.
- CONTRIBUTION LICENSE
By posting your Contributions to any part of the Services or making Contributions accessible to the Services by linking your account from the Services to any of your social networking accounts, you automatically grant, and you represent and warrant that you have the right to grant, to us an unrestricted, unlimited, irrevocable, perpetual, non-exclusive, transferable, royalty-free, fully-paid, worldwide right, and license to host, use, copy, reproduce, disclose, sell, resell, publish, broadcast, retitle, archive, store, cache, publicly perform, publicly display, reformat, translate, transmit, excerpt (in whole or in part), and distribute such Contributions (including, without limitation, your image and voice) for any purpose, commercial, advertising, or otherwise, and to prepare derivative works of, or incorporate into other works, such Contributions, and grant and authorize sublicenses of the foregoing. The use and distribution may occur in any media formats and through any media channels.
This license will apply to any form, media, or technology now known or hereafter developed, and includes our use of your name, company name, and franchise name, as applicable, and any of the trademarks, service marks, trade names, logos, and personal and commercial images you provide. You waive all moral rights in your Contributions, and you warrant that moral rights have not otherwise been asserted in your Contributions.
We do not assert any ownership over your Contributions. You retain full ownership of all of your Contributions and any intellectual property rights or other proprietary rights associated with your Contributions. We are not liable for any statements or representations in your Contributions provided by you in any area on the Services. You are solely responsible for your Contributions to the Services and you expressly agree to exonerate us from any and all responsibility and to refrain from any legal action against us regarding your Contributions.
We have the right, in our sole and absolute discretion, (1) to edit, redact, or otherwise change any Contributions; (2) to re-categorize any Contributions to place them in more appropriate locations on the Services; and (3) to pre-screen or delete any Contributions at any time and for any reason, without notice. We have no obligation to monitor your Contributions.
- GUIDELINES FOR REVIEWS
We may provide you areas on the Services to leave reviews or ratings. When posting a review, you must comply with the following criteria: (1) you should have firsthand experience with the person/entity being reviewed; (2) your reviews should not contain offensive profanity, or abusive, racist, offensive, or hateful language; (3) your reviews should not contain discriminatory references based on religion, race, gender, national origin, age, marital status, sexual orientation, or disability; (4) your reviews should not contain references to illegal activity; (5) you should not be affiliated with competitors if posting negative reviews; (6) you should not make any conclusions as to the legality of conduct; (7) you may not post any false or misleading statements; and (8) you may not organize a campaign encouraging others to post reviews, whether positive or negative.
We may accept, reject, or remove reviews in our sole discretion. We have absolutely no obligation to screen reviews or to delete reviews, even if anyone considers reviews objectionable or inaccurate. Reviews are not endorsed by us, and do not necessarily represent our opinions or the views of any of our affiliates or partners. We do not assume liability for any review or for any claims, liabilities, or losses resulting from any review. By posting a review, you hereby grant to us a perpetual, non-exclusive, worldwide, royalty-free, fully paid, assignable, and sublicensable right and license to reproduce, modify, translate, transmit by any means, display, perform, and/or distribute all content relating to review.
- SOCIAL MEDIA
As part of the functionality of the Services, you may link your account with online accounts you have with third-party service providers (each such account, a “Third-Party Account”) by either: (1) providing your Third-Party Account login information through the Services; or (2) allowing us to access your Third-Party Account, as is permitted under the applicable terms and conditions that govern your use of each Third-Party Account. You represent and warrant that you are entitled to disclose your Third-Party Account login information to us and/or grant us access to your Third-Party Account, without breach by you of any of the terms and conditions that govern your use of the applicable Third-Party Account, and without obligating us to pay any fees or making us subject to any usage limitations imposed by the third-party service provider of the Third-Party Account. By granting us access to any Third-Party Accounts, you understand that (1) we may access, make available, and store (if applicable) any content that you have provided to and stored in your Third-Party Account (the “Social Network Content”) so that it is available on and through the Services via your account, including without limitation any friend lists and (2) we may submit to and receive from your Third-Party Account additional information to the extent you are notified when you link your account with the Third-Party Account. Depending on the Third-Party Accounts you choose and subject to the privacy settings that you have set in such Third-Party Accounts, personally identifiable information that you post to your Third-Party Accounts may be available on and through your account on the Services. Please note that if a Third-Party Account or associated service becomes unavailable or our access to such Third-Party Account is terminated by the third-party service provider, then Social Network Content may no longer be available on and through the Services. You will have the ability to disable the connection between your account on the Services and your Third-Party Accounts at any time. PLEASE NOTE THAT YOUR RELATIONSHIP WITH THE THIRD-PARTY SERVICE PROVIDERS ASSOCIATED WITH YOUR THIRD-PARTY ACCOUNTS IS GOVERNED SOLELY BY YOUR AGREEMENT(S) WITH SUCH THIRD-PARTY SERVICE PROVIDERS. We make no effort to review any Social Network Content for any purpose, including but not limited to, for accuracy, legality, or non-infringement, and we are not responsible for any Social Network Content. You acknowledge and agree that we may access your email address book associated with a Third-Party Account and your contacts list stored on your mobile device or tablet computer solely for purposes of identifying and informing you of those contacts who have also registered to use the Services. You can deactivate the connection between the Services and your Third-Party Account by contacting us using the contact information below or through your account settings (if applicable). We will attempt to delete any information stored on our servers that was obtained through such Third-Party Account, except the username and profile picture that become associated with your account.
- ADVERTISERS
We allow advertisers to display their advertisements and other information in certain areas of the Services, such as sidebar advertisements or banner advertisements. We simply provide the space to place such advertisements, and we have no other relationship with advertisers.
- SERVICES MANAGEMENT
We reserve the right, but not the obligation, to: (1) monitor the Services for violations of these Legal Terms; (2) take appropriate legal action against anyone who, in our sole discretion, violates the law or these Legal Terms, including without limitation, reporting such user to law enforcement authorities; (3) in our sole discretion and without limitation, refuse, restrict access to, limit the availability of, or disable (to the extent technologically feasible) any of your Contributions or any portion thereof; (4) in our sole discretion and without limitation, notice, or liability, to remove from the Services or otherwise disable all files and content that are excessive in size or are in any way burdensome to our systems; and (5) otherwise manage the Services in a manner designed to protect our rights and property and to facilitate the proper functioning of the Services.
- PRIVACY POLICY
We care about data privacy and security. Please review our Privacy Policy. By using the Services, you agree to be bound by our Privacy Policy, which is incorporated into these Legal Terms. Please be advised the Services are hosted in Hungary. If you access the Services from any other region of the world with laws or other requirements governing personal data collection, use, or disclosure that differ from applicable laws in Hungary, then through your continued use of the Services, you are transferring your data to Hungary, and you expressly consent to have your data transferred to and processed in Hungary.
- COPYRIGHT INFRINGEMENTS
We respect the intellectual property rights of others. If you believe that any material available on or through the Services infringes upon any copyright you own or control, please immediately notify us using the contact information provided below (a “Notification”). A copy of your Notification will be sent to the person who posted or stored the material addressed in the Notification. Please be advised that pursuant to applicable law you may be held liable for damages if you make material misrepresentations in a Notification. Thus, if you are not sure that material located on or linked to by the Services infringes your copyright, you should consider first contacting an attorney.
- TERM AND TERMINATION
These Legal Terms shall remain in full force and effect while you use the Services. WITHOUT LIMITING ANY OTHER PROVISION OF THESE LEGAL TERMS, WE RESERVE THE RIGHT TO, IN OUR SOLE DISCRETION AND WITHOUT NOTICE OR LIABILITY, DENY ACCESS TO AND USE OF THE SERVICES (INCLUDING BLOCKING CERTAIN IP ADDRESSES), TO ANY PERSON FOR ANY REASON OR FOR NO REASON, INCLUDING WITHOUT LIMITATION FOR BREACH OF ANY REPRESENTATION, WARRANTY, OR COVENANT CONTAINED IN THESE LEGAL TERMS OR OF ANY APPLICABLE LAW OR REGULATION. WE MAY TERMINATE YOUR USE OR PARTICIPATION IN THE SERVICES OR DELETE YOUR ACCOUNT AND ANY CONTENT OR INFORMATION THAT YOU POSTED AT ANY TIME, WITHOUT WARNING, IN OUR SOLE DISCRETION.
If we terminate or suspend your account for any reason, you are prohibited from registering and creating a new account under your name, a fake or borrowed name, or the name of any third party, even if you may be acting on behalf of the third party. In addition to terminating or suspending your account, we reserve the right to take appropriate legal action, including without limitation pursuing civil, criminal, and injunctive redress.
- MODIFICATIONS AND INTERRUPTIONS
We reserve the right to change, modify, or remove the contents of the Services at any time or for any reason at our sole discretion without notice. However, we have no obligation to update any information on our Services. We also reserve the right to modify or discontinue all or part of the Services without notice at any time. We will not be liable to you or any third party for any modification, price change, suspension, or discontinuance of the Services.
We cannot guarantee the Services will be available at all times. We may experience hardware, software, or other problems or need to perform maintenance related to the Services, resulting in interruptions, delays, or errors. We reserve the right to change, revise, update, suspend, discontinue, or otherwise modify the Services at any time or for any reason without notice to you. You agree that we have no liability whatsoever for any loss, damage, or inconvenience caused by your inability to access or use the Services during any downtime or discontinuance of the Services. Nothing in these Legal Terms will be construed to obligate us to maintain and support the Services or to supply any corrections, updates, or releases in connection therewith.
- GOVERNING LAW
These Legal Terms are governed by and interpreted following the laws of Hungary or Europian Union, and the use of the United Nations Convention of Contracts for the International Sales of Goods is expressly excluded. If your habitual residence is in the EU, and you are a consumer, you additionally possess the protection provided to you by obligatory provisions of the law in your country to residence. We Love Bark LTD and yourself both agree to submit to the non-exclusive jurisdiction of the courts of Budapest or foreign cities, which means that you may make a claim to defend your consumer protection rights in regards to these Legal Terms in Hungary, or in the EU country in which you reside.
- DISPUTE RESOLUTION
Informal Negotiations
To expedite resolution and control the cost of any dispute, controversy, or claim related to these Legal Terms (each a “Dispute” and collectively, the “Disputes”) brought by either you or us (individually, a “Party” and collectively, the “Parties”), the Parties agree to first attempt to negotiate any Dispute (except those Disputes expressly provided below) informally for at least thirty (30) days before initiating arbitration. Such informal negotiations commence upon written notice from one Party to the other Party.
Binding Arbitration
Any dispute arising from the relationships between the Parties to these Legal Terms shall be determined by one arbitrator who will be chosen in accordance with the Arbitration and Internal Rules of the European Court of Arbitration being part of the European Centre of Arbitration having its seat in Strasbourg, and which are in force at the time the application for arbitration is filed, and of which adoption of this clause constitutes acceptance. The seat of arbitration shall be Dunakeszi, Hungary. The language of the proceedings shall be English. Applicable rules of substantive law shall be the law of Hungary.
Restrictions
The Parties agree that any arbitration shall be limited to the Dispute between the Parties individually. To the full extent permitted by law, (a) no arbitration shall be joined with any other proceeding; (b) there is no right or authority for any Dispute to be arbitrated on a class-action basis or to utilize class action procedures; and (c) there is no right or authority for any Dispute to be brought in a purported representative capacity on behalf of the general public or any other persons.
Exceptions to Informal Negotiations and Arbitration
The Parties agree that the following Disputes are not subject to the above provisions concerning informal negotiations binding arbitration: (a) any Disputes seeking to enforce or protect, or concerning the validity of, any of the intellectual property rights of a Party; (b) any Dispute related to, or arising from, allegations of theft, piracy, invasion of privacy, or unauthorized use; and (c) any claim for injunctive relief. If this provision is found to be illegal or unenforceable, then neither Party will elect to arbitrate any Dispute falling within that portion of this provision found to be illegal or unenforceable and such Dispute shall be decided by a court of competent jurisdiction within the courts listed for jurisdiction above, and the Parties agree to submit to the personal jurisdiction of that court.
- CORRECTIONS
There may be information on the Services that contains typographical errors, inaccuracies, or omissions, including descriptions, pricing, availability, and various other information. We reserve the right to correct any errors, inaccuracies, or omissions and to change or update the information on the Services at any time, without prior notice.
- DISCLAIMER
THE SERVICES ARE PROVIDED ON AN AS-IS AND AS-AVAILABLE BASIS. YOU AGREE THAT YOUR USE OF THE SERVICES WILL BE AT YOUR SOLE RISK. TO THE FULLEST EXTENT PERMITTED BY LAW, WE DISCLAIM ALL WARRANTIES, EXPRESS OR IMPLIED, IN CONNECTION WITH THE SERVICES AND YOUR USE THEREOF, INCLUDING, WITHOUT LIMITATION, THE IMPLIED WARRANTIES OF MERCHANTABILITY, FITNESS FOR A PARTICULAR PURPOSE, AND NON-INFRINGEMENT. WE MAKE NO WARRANTIES OR REPRESENTATIONS ABOUT THE ACCURACY OR COMPLETENESS OF THE SERVICES’ CONTENT OR THE CONTENT OF ANY WEBSITES OR MOBILE APPLICATIONS LINKED TO THE SERVICES AND WE WILL ASSUME NO LIABILITY OR RESPONSIBILITY FOR ANY (1) ERRORS, MISTAKES, OR INACCURACIES OF CONTENT AND MATERIALS, (2) PERSONAL INJURY OR PROPERTY DAMAGE, OF ANY NATURE WHATSOEVER, RESULTING FROM YOUR ACCESS TO AND USE OF THE SERVICES, (3) ANY UNAUTHORIZED ACCESS TO OR USE OF OUR SECURE SERVERS AND/OR ANY AND ALL PERSONAL INFORMATION AND/OR FINANCIAL INFORMATION STORED THEREIN, (4) ANY INTERRUPTION OR CESSATION OF TRANSMISSION TO OR FROM THE SERVICES, (5) ANY BUGS, VIRUSES, TROJAN HORSES, OR THE LIKE WHICH MAY BE TRANSMITTED TO OR THROUGH THE SERVICES BY ANY THIRD PARTY, AND/OR (6) ANY ERRORS OR OMISSIONS IN ANY CONTENT AND MATERIALS OR FOR ANY LOSS OR DAMAGE OF ANY KIND INCURRED AS A RESULT OF THE USE OF ANY CONTENT POSTED, TRANSMITTED, OR OTHERWISE MADE AVAILABLE VIA THE SERVICES. WE DO NOT WARRANT, ENDORSE, GUARANTEE, OR ASSUME RESPONSIBILITY FOR ANY PRODUCT OR SERVICE ADVERTISED OR OFFERED BY A THIRD PARTY THROUGH THE SERVICES, ANY HYPERLINKED WEBSITE, OR ANY WEBSITE OR MOBILE APPLICATION FEATURED IN ANY BANNER OR OTHER ADVERTISING, AND WE WILL NOT BE A PARTY TO OR IN ANY WAY BE RESPONSIBLE FOR MONITORING ANY TRANSACTION BETWEEN YOU AND ANY THIRD-PARTY PROVIDERS OF PRODUCTS OR SERVICES. AS WITH THE PURCHASE OF A PRODUCT OR SERVICE THROUGH ANY MEDIUM OR IN ANY ENVIRONMENT, YOU SHOULD USE YOUR BEST JUDGMENT AND EXERCISE CAUTION WHERE APPROPRIATE.
- LIMITATIONS OF LIABILITY
IN NO EVENT WILL WE OR OUR DIRECTORS, EMPLOYEES, OR AGENTS BE LIABLE TO YOU OR ANY THIRD PARTY FOR ANY DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, EXEMPLARY, INCIDENTAL, SPECIAL, OR PUNITIVE DAMAGES, INCLUDING LOST PROFIT, LOST REVENUE, LOSS OF DATA, OR OTHER DAMAGES ARISING FROM YOUR USE OF THE SERVICES, EVEN IF WE HAVE BEEN ADVISED OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGES. NOTWITHSTANDING ANYTHING TO THE CONTRARY CONTAINED HEREIN, OUR LIABILITY TO YOU FOR ANY CAUSE WHATSOEVER AND REGARDLESS OF THE FORM OF THE ACTION, WILL AT ALL TIMES BE LIMITED TO THE LESSER OF THE AMOUNT PAID, IF ANY, BY YOU TO US DURING THE THREE (3) MONTH PERIOD PRIOR TO ANY CAUSE OF ACTION ARISING OR HUNGARIAN FORINT. CERTAIN US STATE LAWS AND INTERNATIONAL LAWS DO NOT ALLOW LIMITATIONS ON IMPLIED WARRANTIES OR THE EXCLUSION OR LIMITATION OF CERTAIN DAMAGES. IF THESE LAWS APPLY TO YOU, SOME OR ALL OF THE ABOVE DISCLAIMERS OR LIMITATIONS MAY NOT APPLY TO YOU, AND YOU MAY HAVE ADDITIONAL RIGHTS.
- INDEMNIFICATION
You agree to defend, indemnify, and hold us harmless, including our subsidiaries, affiliates, and all of our respective officers, agents, partners, and employees, from and against any loss, damage, liability, claim, or demand, including reasonable attorneys’ fees and expenses, made by any third party due to or arising out of: (1) your Contributions; (2) use of the Services; (3) breach of these Legal Terms; (4) any breach of your representations and warranties set forth in these Legal Terms; (5) your violation of the rights of a third party, including but not limited to intellectual property rights; or (6) any overt harmful act toward any other user of the Services with whom you connected via the Services. Notwithstanding the foregoing, we reserve the right, at your expense, to assume the exclusive defense and control of any matter for which you are required to indemnify us, and you agree to cooperate, at your expense, with our defense of such claims. We will use reasonable efforts to notify you of any such claim, action, or proceeding which is subject to this indemnification upon becoming aware of it.
- USER DATA
We will maintain certain data that you transmit to the Services for the purpose of managing the performance of the Services, as well as data relating to your use of the Services. Although we perform regular routine backups of data, you are solely responsible for all data that you transmit or that relates to any activity you have undertaken using the Services. You agree that we shall have no liability to you for any loss or corruption of any such data, and you hereby waive any right of action against us arising from any such loss or corruption of such data.
- ELECTRONIC COMMUNICATIONS, TRANSACTIONS, AND SIGNATURES
Visiting the Services, sending us emails, and completing online forms constitute electronic communications. You consent to receive electronic communications, and you agree that all agreements, notices, disclosures, and other communications we provide to you electronically, via email and on the Services, satisfy any legal requirement that such communication be in writing. YOU HEREBY AGREE TO THE USE OF ELECTRONIC SIGNATURES, CONTRACTS, ORDERS, AND OTHER RECORDS, AND TO ELECTRONIC DELIVERY OF NOTICES, POLICIES, AND RECORDS OF TRANSACTIONS INITIATED OR COMPLETED BY US OR VIA THE SERVICES. You hereby waive any rights or requirements under any statutes, regulations, rules, ordinances, or other laws in any jurisdiction which require an original signature or delivery or retention of non-electronic records, or to payments or the granting of credits by any means other than electronic means.
- MISCELLANEOUS
These Legal Terms and any policies or operating rules posted by us on the Services or in respect to the Services constitute the entire agreement and understanding between you and us. Our failure to exercise or enforce any right or provision of these Legal Terms shall not operate as a waiver of such right or provision. These Legal Terms operate to the fullest extent permissible by law. We may assign any or all of our rights and obligations to others at any time. We shall not be responsible or liable for any loss, damage, delay, or failure to act caused by any cause beyond our reasonable control. If any provision or part of a provision of these Legal Terms is determined to be unlawful, void, or unenforceable, that provision or part of the provision is deemed severable from these Legal Terms and does not affect the validity and enforceability of any remaining provisions. There is no joint venture, partnership, employment or agency relationship created between you and us as a result of these Legal Terms or use of the Services. You agree that these Legal Terms will not be construed against us by virtue of having drafted them. You hereby waive any and all defenses you may have based on the electronic form of these Legal Terms and the lack of signing by the parties hereto to execute these Legal Terms.
- CONTACT US
In order to resolve a complaint regarding the Services or to receive further information regarding use of the Services, please contact us at:
Phone: +36202226836
info@welovebark.com